horoszkóp
2008.03.05. 21:22
- Dübörög a kampány. Hogy tetszik?
 
- Nem nagyon. Tartalmi kérdésekhez nem akarok hozzászólni, de a hangnemhez, illetve annak minőségéhez már igen.
 
- Akár azt is mondhatnánk, hogy visszafogott.
 
- Azt hiszem, igaza van. Kirívó durvaságokat alig látni, hallani. Mindenesetre azt azért el kell ismerni, hogy Orbán Viktor nagyon formában van. Szinte mindenütt feltűnik, mindenütt ott van, és nem fárad. Ami engem illet, kétszer is egy műsorban szerepeltünk, ami azért érdekes mert az egyik az ATV, a másik a Viasat3. Nem gondoltam volna, hogy Orbán elmegy Hajdú Péterhez a Frizbibe, azt meg pláne nem gondoltam volna, hogy a Viasat3 vele indítja a Kölyök című műsort.
 
- A Magyar Nemzet tévékritikusa azt írja a lap szerdai számában, hogy – egyébként ez a kritika címe – Orbán Viktor cuki a gyerekek szerint.
 
- A műsort nem láttam, de a kritikát olvastam. Ami azt illeti én ciki voltam a gyerekek szerint…
 
-  Olyan nagyon azért ez nem lep meg. Azt hiszem, a tévénézőknek a fele legalább ugyanazon az állásponton van.
 
- Lehet. Mindenesetre a felvétel után a kislányok odajöttek, hogy szerintük én nagyon is ciki voltam, de a fiúk szava döntött.
 
- A Magyar Nemzet kritikusa szóvá teszi, hogy a bulvárlapok kiszagolták, hogy Baby Gabi és Kiszel Tünde le akarta tiltatni a produkciót a képernyőről, mivel kellemetlen helyzetbe hozták őket, sőt – Tünci szerint –, fejhallgatón át a szerkesztők irányították a gyerekeket. Maga mit tapasztalt?
 
- Azt, hogy Kiszel asszonyságnak kivételesen igaza van, mert kétszer is le kellet állítani a felvételt amikor én voltam ott, mert kiesett a gyerekek füléből a „füles”. Nekem se tetszett, hogy – bármennyire is slágfertigek a gyerekek – mégiscsak a felnőttek által kitalált és megírt kérdéseket mondták vissza. Egyébként nem nagyon tettem szóvá, csak az adásrendezőnek jegyeztem meg, hogy ez „nem túl szerencsés” megoldás.
 
- Varga Klára ezzel szemben azt írja, hogy idézem: „Az első adásban azonban egy fél fejhallgatót sem látott a kedves néző, csak örökmozgó, legalábbis spontánnak tűnő gyerkőcöket …”
 
- Azt hiszem, Varga Klára jobban tenné, ha a jövőben recepteket írna és nem tévékritikát. Nem is értem, hogy valaki, aki hivatásszerűen a televízióról ír, ekkora baromságot, hogy képes közzétenni. Szó sincs fülhallgatóról, mert a gyerekek nem sportriporterek, hanem kívülről vezérelt szereplők. A klasszikus fülhallgató helyett képzeljenek maguk elé egy apró kis szerkezetet, nagyjából akkorát, mint egy babszem. Azt kerül a gyengébb képességű tévés műsorvezetők, meg adott esetben a gyerekek fülébe. Azt nem, hogy egy kamera nem képes mutatni, de fél lépésről is felfedezhetetlen egy átlagember számára.
 
- Csak ne idegesítse fel magát! Varga Klára se érthet mindenhez, mellesleg nem túl szerencsés, ha valaki ujjat húz egy tévékritikussal.
 
- Tévékritikussal én se húznék szívesen ujjat, de mutasson már valakit ebben az országban, aki tévékritikus, és mondjuk, minimális elképzelései vannak arról, hogy mi a szerepe a műsorkészítésben a szerkesztőnek, az adásrendezőnek, a világosítónak, a hangmérnöknek … stb., stb. György Pétertől, Varga Kláráig csupa analfabéta írt az elmúlt időszakban tévékritikát. De most már tényleg hagyjuk ezt, mert ez már szakma.
 
- Azért én mégis idézném a Magyar Nemzet kritikusát, szerinte „a nézettség szempontjából nem volt rossz ötlet a Fidesz elnökének meghívása”, más kérdés, hogy a fórumok tanúsága szerint egyesek a „mesterségesen gerjesztet Orbán-fóbia” jegyében még azért „vadul vezéreztek” meg „kultuszoztak”, mert a gyerekek körében jól szerepelt.
 
- Úgy látszik, hogy Varga Klára hétfőn reggel érkezett Magyarországra. Biztosan a messzi távolban élt eddig, ha azt hiszi, hogy éppen a népszavazás előtt néhány nappal a Viasat3 valamelyik főnöke reggel a homlokára csapott és feltette magának a kérdést: „Tényleg! Nem kellene Orbán Viktort meghívni a Kölykök című műsorba?”
 
- Ugyan, miért ne történhetett volna éppen így?
 
- Igaza van, miért ne? Orbán Viktor szinte napi vendég a Viasat3-on, sőt, szerintem még ahhoz is ragaszkodott, hogy Majka legyen a műsorvezető.
 
- De hát magát is meghívták!
 
- Nyilván. Sőt, az ATV is meghívott. Nyilván a Hajdú Péter is megálmodta, hogy éppen most kell az Orbán Viktort meghívni, mert a volt miniszterelnök régi vágya, hogy az ő klasszikus műsorában, a Frizbiben szerepeljen. Annyit végezetül még megjegyeznék, hogy Varga Klárával abban egyetértek, hogy Majka „cuki” ebben a műsorban. Tényleg jó volt a srác, még akkor is, ha Varga Klára szerint a Cool TV-ben gusztustalankodott. Megjegyzem, ha Varga Klára írja ezt, akkor nem is biztos, hogy gusztustalankodott.
 
 
- Mit szól hozzá, hogy távozott Rudi Zoltán, az MTV elnöke?
 
- Nem különösebben érdekel.
 
- Arról azért csak van véleménye, hogy a televízió felsőszintű vezetői a Népszabadságban egész oldalas hirdetésben búcsúztatták azzal a szöveggel, hogy: Köszönjük Elnök Úr!
 
- Ezen már csak röhögni lehet! Azt nem állítom, hogy Rudi lett volna az, aki lerohasztotta az MTV-t, de az biztos, hogy a nagyon, de nagyon várt áttörés nem következett be. Az elmúlt években a megújulásnak még csak a kísérletét sem tapasztaltam. Mondok egy példát: pár hete, itt a blogomban került szóba, hogy ezerhétszáz munkatársát világíttatta át az MTV. Bődületes szám. Ezerhétszáz! Nem akarok hülyeségeket mondani, meg találgatni, ezért nem is próbálom megsaccolni, hogy mennyibe kerül egy tudósítót tartani Moszkvában, Párizsban, New Yorkban, Washingtonban, Pekingben, Londonban, Tel Avivban, Tokióban, Kairóban, Berlinben… itt mondjuk álljunk meg. A gondok ott kezdődnek, hogy az MTV eltart ezerhétszáz embert, de képtelen tucatnyi, másféltucatnyi külföldi tudósítót kiküldeni a világba. Ha nekem valaki képes megmagyarázni, hogy ez miért van így, azt magam ajánlom MTV elnöknek. Csak nagyon röviden, arról van szó, hogy a kereskedelmi tévék és a közszolgálati tévé között az az óriási különbség, hogy míg az előbbiek nagyon rövid néhány másodperces, vagy néhány mondatos hírrel, vagy tudósítással számolnak be a sorsunkat alapvetően befolyásoló hazai és külföldi eseményekről, addig az utóbbinak, azaz a közszolgálati tévének kötelessége volna a hátteret, a folyamatokat, az úgynevezett „trendeket” bemutatni. Ilyenfajta szolgáltatáshoz természetesen megfelelő szakembergárdára volna szükség. Tudom, hogy ez sokba kerül, de Rudi úr úgy tűnik, hogy erre sajnálta a pénzt. És most még csak az MTV működésének csak az egyik, bár fontos problémáját említettem meg. Azt hiszem, hogy könyvet lehetne írni arról, miért rossz az MTV, meg persze arról is, hogy hogyan lopták szét. Az utóbbihoz csak annyit, hogy a parlamenti pártok minimum bűnsegédek voltak a szabadrablásban.
 
- Térjünk vissza Rudihoz. Mit szól hozzá, hogy kedden sikerült elkerülni a sokak által megjövendölt interregnumot, mivel Rudi átadta az átadás-átvételhez szükséges dokumentumokat Medveczky Balázs alelnöknek?
 
- Hohó! Az MTV-nek, mint a hírekből kiderült, van egy igazgatósága és Medveczky Balázs ennek volt a vezetője egészen mostanáig, vagy talán még mindig a vezetője alelnökként, ezt nem tudom. Képzelje el, hogy nem akármilyen igazgatóságot vezetett vagy vezet Medveczky úr, mert ez az igazgatóság digitális. Úgy digitális, mint ahogy az Aczél Bandit kirúgó Dobos Menyhért igazgató közéleti. Emlékszik? A múltkor mondtam, hogy előbb-utóbb levelet írok Rudi Zoltánnak, hogy szeretnék az ő magánéleti igazgatója lenni, ha már van neki közéleti igazgatója.
 
- Emlékszem, mert amikor erről kérdeztem azzal kezdte, hogy „Beszarok!”.
 
- Meg még azt is mondtam, hogy az MTV a „hülyék gyülekezete” és most azért azt is hozzátenném, hogy elnézést a beosztottaktól. Szóval, ez a bizonyos Medveczky Balázs a Digitális MTV Igazgatóság eddigi vezetője volt. Nem gyönyörű? Egy igazgatóság, amelyik digitális.
 
- Mi a baja ezzel? Ez azt jelenti, hogy nem analóg, hanem digitális.
 
- Aha! Az igazgatóság digitális. A személyzettel, a székekkel, a padlószőnyeggel, meg a számítógépekkel együtt, úgy ahogy van, az egész intézmény digitális, élén Medveczky Balázzsal.
 
- Miért bántja Medveczkyt? Ha Dobos Menyhért lehet közéleti, miért olyan elképzelhetetlen egy digitális Medveczky?
 
- Mindegy. Az a fontos, hogy valaki vezeti az MTV-t.
 
- A Népszava munkatársa, L.T. a szerdai számban azon elmélkedik, hogy Rudi Zoltán az „utolsó pillanatban létrehozott egy stratégiai igazgatói posztot”. A Népszava újságírója azzal folytatja, hogy Rudi ugyanazt csinálta kicsiben, mint Putyin elnök nagyban, azaz kinézett magának egy olyan tisztséget (ahol azért rálátása lenne a fő dolgokra, és utódjára).
 
- Ez aljas rágalom! Putyinra nézve tisztességtelen, hogy Rudi Zoltánt hozzá hasonlítják. Rudi a Népszava spekulációja szerint azért kreálta ezt a tisztséget, hogy igazgatói fizetéssel ott maradjon a házban. Putyin semmi ilyet nem csinált, hiszen ő miniszterelnök lett, azaz nem kellett egy új tisztséget kitalálni. Putyin csak akkor hasonlítana Rudihoz, ha az utolsó pillanatban kitalálta volna, hogy legyen ismét cárja az orosz népnek. Úgy látszik nem jutott eszébe, és amilyen buta ez a Putyin, még csak fel sem hívta Rudi Zoltánt, hogy tanácsot kérjen.