Tegnap délután megint a Duna-parton csavarogtam, és elsétáltam egészen a Parlamentig. Rakás külföldi turista fényképezkedett, kicsit útba volt nekik a rengeteg kordon. A Kossuth Lajos téren is dolgoznak a kertészek, ültetik az árvácskákat. Még néhány hét, és reményeim szerint beköszönt a tavasz. Nemcsak a napsugarakat és a virágillatot várom, de az utazást is. Tavasszal el kell menni Párizsba és én el is megyek. Külföldön általában a belvárosban és lehetőleg valamely nagy park közelében választok szállodát. Londonban a Hyde Park az enyém, Párizsban a Luxembourg kert. Párizst imádom, Londont kevésbé. Az angol főváros nekem túlságosan rideg, ráadásul két kellemetlen élményem is Londonhoz kapcsolódik. Pár éve kimentem, hogy megnézzem a Chelsea – Barcelona meccset. Kezdés előtt egy órával már a főbejárattal szembeni pubban söröztem, de nem hozták az ígért jegyet. Taxival visszamentem a szállodába, a második félidőt már ott néztem tévén. Egy másik alkalommal egy musical premierre érkeztem, aztán az előadás után, valahol az éjszakában elvesztettem a méregdrága karkötőmet, annak ellenére, hogy biztonsági csattal volt ellátva. Egy ugyanilyen karkötőt már elvesztettem egyszer az olasz tengerparton. Emlékszem, az ékszerész nem is vitatkozott, elismerte, hogy nem volt biztonságos a zár, így anyagárban elkészítette ugyanazt az ékszert. Amikor Londonból hazajöttem és bementem az ékszerész műhelyébe, kifejezetten üres szemmel nézett rám. Meg se kérdezte, hogy mi történt, csak mondta, hogy jó, megcsináljuk a harmadikat is, de most egy kifejezetten biztonságos csattal. Jut eszembe, hogy a Chelsea meccs után másnap megnéztem az Arsenal - Bayern München meccset, arra már megkaptam a jegyet, a meccs viszont unalmas volt.
 
Tehát tavasszal Párizs az igazi! Ahogy lerakom a bőröndömet a szállodában, már indulok is a Luxembourg kertbe. Imádom, amikor nyílnak a nárciszok, meg a tulipánok. Az apró kis pónik, ha nem is nyargalnak, de nyugodtan trappolnak kissrácokkal a hátukon, formás nők játszanak a teniszpályákon. Egy-két euróért apró vitorlást lehet bérelni a park közepén fekvő tónál. Párizsról mindenkinek a Moulin Rouge jut eszébe, nem egy nagy szám. Olyan, mint egy gyorsétkezde. Nálunk megy a vita, hogy mi legyen a Nyugati pályaudvarral. Ha valakinek nincs ötlete, menjen el Párizsba és nézze meg a Museé D’Orsay-t. Az egykori pályaudvar szerintem ma a világ egyik legszebb múzeuma. Ha valaki impresszionistákra vágyik, ott talál egy hétre valót. Este muszáj elmenni a Sacre Coeur-höz, de nem feltétlenül a bazilika miatt, sokkal inkább a környék az izgalmas. Persze csak akkor, ha már sokadszor jár arra az ember. Pár éve a feleségem ott találta meg azt a vásznat, amelyik pontosan megfelelt annak a vászonnak, amellyel a nyaralónkban húzták át az ülőgarnitúrát. Párizsban mindig elmegyek a Montmartre-ra. Egyszer egy délután ott jött velem szembe Kundera. Arra emlékszem, hogy kék, vagy szürke kezeslábas volt rajta és nem volt a kezében semmi.
 
Az Opera környékét is kedvelem. Megjegyzem, ha arra járok, sohasem hagyom ki a Lafayette áruházat. Nemcsak vásárolni, de nézelődni is érdemes ott.
 
Végezetül megjegyezném, hogy nemcsak a pesti sétákhoz ajánlott egy zsebkönyv, de Párizsban is nélkülözhetetlen. A Notre Dame katedrálisban érdemes eltölteni félórát, órát azzal, hogy hol bámészkodik, hol kortyolva olvasgat az ember. Kortyolva olvasgatni annyit jelent, hogy nem olvasunk folyamatosan, hanem lapozgatunk egy kedves könyvben, innen-onnan kiválasztunk magunknak néhány sort. Tavaly tavasszal Ady Endre „Tíz Forint vőlegénye” című könyvét cipeltem Párizsban, és emlékszem, hogy a székesegyházban a sok-sok fantasztikus novella közül a „Mella és a gróf” címűt választottam ki. Íme, ebből egy részlet: „Akkor Párizsban élvén szomorúan és dacosan, szerettem és kerestem a furcsa és bolondos embereket. Egy kis kocsmában láttam először azt a némbert, aki Mellának nevezte magát. Mella miatt beleszerettem a kis, ronda kocsmába, s ott hajtottam fel mindig a nap utolsó poharát. Azt a legszomorúbbat, amelyet az ember bánatosan ürít ki, mert le kell feküdnie. Azt a poharat, mely azt mondja, hogy holnap is föl kell kelni, és élni ok nélkül.”
 
Mielőtt elfelejteném, gyorsvasúttal érdemes elmenni a Párizs környéki Disneylandbe. Én, hacsak tehetem, ellátogatok oda. Nem ülök föl semmire, csak sétálok és nézelődök. Az igazi persze az amerikai Disneyland, ott ezrével lehet látni csúnya, kövér embert, a dagadt fehér gyerektől, a tehénformájú, fekete férfiig. Most délelőtt háromnegyed tizenegy van, már csak azt kellene eldönteni, hogy hol, és mit ebédeljek. Sose felejtsék el, hogy az étkezésnek meg kell adni a módját.
 
Válasz Beyondernek:
 
Nagyon nem értek egyet az Ön bejegyzésével: „Zseniális az utóbbi 3-4 poszt! Havas hülyét csinál a sok droid olvasóból, ezek a szerencsétlen IQ-betyárok meg észre sem veszik.” Csak ne tessék gátlástalanul átlátni a szitán!