Tegnap ott fejeztük be, hogy a zsidók fújják az orrukat a mi medencénkbe. Bayer Zsolt meg is nevez néhányat közülük: „Avar Jánost, Bolgár Györgyöt, Mészáros Tamást és Dési Jánost”. Bayer idéz Karinthy Cini (Frigyes fia, Ferenc), 1967-es naplójából: „Külön tanulmány a pesti zsidó újságírók, akiknek ugyan mindnek van rokona Tel-Avivban, de most olyan kéjjel gyalázzák Izraelt és a zsidókat, mint az őseredeti nyilasok… Ilyenkor én is antiszemita leszek, de nem az izraeli mesterkedésektől, hanem ezektől a pesti firkászoktól, akik mindig túlnyalnak.” Bayer: „Ugyanezek a pesti zsidó újságírók ma az arabokat gyalázzák. Meg a Fideszt … Ők a mi indok-zsidóink – értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust … És csak ülünk a medencénk szélén és nem is értjük már a versenyfutást a parton.”
Én is csak ülök, ha nem is a medence szélén, hanem egy fotelben és meredten nézem a kezemben tartott újságot, mert nem hiszem el, hogy ez a szöveg 2008. március 19-én, szerdán jelent meg. Csak emlékeztetőül még egy mondat: „Mert jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket”. Ők, és mi. Ők a zsidók és velük szemben mi. Ezt a gondolatot azért elemezni kellene. Térjünk egy picit vissza régi egyetemi tárgyunkhoz a római joghoz, azon belül is az értelmezés lehetséges módozataihoz: a contrario, azaz az ellenkezőjéből való következtetés. Ha nem vagyok zsidó, akkor én nem tartozom közéjük. Ezek szerint tehát én egy másik halmazhoz, a többihez tartozom, a Bayer-féle „mi”-hez. Hát kérem szépen, ezt én kikérem magamnak! Olvastam, hallottam már eleget arról, hogy kereszttel a nyakamban veszélyesebb vagyok, mint a Heti Hetes összes zsidaja. Hát, én ma levettem nyakamból a keresztet mostantól nem szeretném megkülönböztetni magam.
A Magyar Hírlap március 19.-e, szerdai számának 9. oldalával kapcsolatban még van mondanivalóm.