Legutóbb arról írtam, hogy a futtatással megvádolt R. Tamással annakidején interjút készítettem. A helyzet az, hogy tévedtem, mert az interjúalany nem R. Tamás volt. Ezúton is elnézést kérek tőle. Megjegyzem, tényleg egy Tamással készült az interjú, csak éppen nem R. Tamással. Elnézést kérek!
Újranyittatnák a Lipótmezőt. Olvasom, hogy mozgalmat szervez a Civil Jogász Bizottság az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet újranyitásáért. Az indok az, hogy a bezárást követően több beteg is az utcára került, akik pedig nem, azok hiányolják a megszokott orvosokat. Néhány évvel ezelőtt több hónapot töltöttem a Lipóton, jól ismerem a helyet, és ami fontosabb, a problémákat. Senki sem merte még kiszámolni, hogy mennyibe kerülne az épület korszerűsítése. Megjegyzem, hogy az Országház után a Lipót Magyarország második legnagyobb tömegű épülete. Az intézet működtetése szinte a lehetetlennel volt egyenlő, minden közművet ki kellene cserélni és csak ennek a költsége is többmilliárd. Valamennyi orvos, akivel beszéltem azt állította, hogy új, korszerű kórházra, illetve kórházakra volna szükség.
A Gyurcsány-kormány elhatározta, hogy a Lipótot bezárják, a betegeket más kórházakban helyezik el. Az ellenzék, élén a környékbeli kerületek fideszes polgármestereivel, tiltakoztak, demonstráltak, ingatlanbizniszről beszéltek. Tényleg ingatlanbizniszről van szó, mert az épület és az óriási őspark talán a főváros legdrágább ingatlana. Azt állítani viszont, hogy a kormány racionális döntést hozott és ezzel szemben lépett fel a demagóg ellenzék, egyáltalán nem felelne meg a valóságnak.
A kormány meghozott egy fontos, ésszerű intézkedést, viszont elmulasztott jó néhány ugyancsak fontos és szükségszerű intézkedést. A helyes eljárás azt lett volna, hogy pályázatot hirdet a Lipót értékesítésére, melynek legfontosabb feltétele az, hogy a beruházó a vételár egy részéből két vadonatúj, tegyük hozzá világszínvonalú kórházat épít, valahol a fővárosban. Magyarán, előbb fel kellett volna építeni egy kórházat a pszichiátriának, egy másikat a neurológiának, és amikor a két kórház elkészül, akkor kellett volna költözni. Ez azzal az előnnyel járt volna, hogy a betegek hiánytalanul átkerültek volna az új intézménybe, együtt az összeszokott orvosi, ápolói személyzettel. A két kórház átadása után aztán az új tulajdonos nekiállhatott volna a Lipót hasznosításának. Ehelyett az történt, hogy óriási szellemi értéket képviselő szakmai teamek estek szét, és a betegek közül a legtöbb még a korábbinál is rosszabb körülmények közé került.
Miért probléma az, ha egy, a XIX. századi orvoslás igényeinek megfelelő, mára elavult és lerohadt épületet felújítanak? Miért baj az, hogy két új kórházért cserébe luxusszállodává, vagy akár luxusszanatóriummá építenek át egy lerobbant épületet?