horoszkóp

Temetőben próbált elrejtőzni a fényeslitkei késelő

bry
2008.06.16. 10:19

Egy tizennégy éves fiú meghalt egy késelést követően a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fényeslitkén vasárnap este, tizenhat éves társát súlyos sérüléssel szállították kórházba. A tanúk elmondása szerint a fiatalok egy rekesz sört vettek az italboltban, ahol valamin összeszólalkoztak a felnőtt férfivel, aki utánuk ment, majd rúgós késével mindkettőt megszurkálta, írja az MTI.

A bűncselekmény elkövetése után a késelő elmenekült a helyszínről. A helyi körzeti megbízott később a temetőben talált rá és állította elő. A férfi vallomásában azt állítja, hogy semmire nem emlékszik, mert nemcsak erősen ittas volt, hanem nyugtatókat is beszedett. A rendőrség az őrizetbe vett gyanúsítottnál megtalálta azt a 11 centiméter hosszú rúgós kést, mellyel valószínűleg elkövette a gyilkosságot.