Eljárást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda az ellen a budapesti férfi ellen, aki a gyanú szerint tiltott pornográf felvételeket készített fiatalkorú lányokról. A gyanúsított a fotózás előtt kábítószert is adott a lányoknak.

A 42 éves P. János tavaly óta készített pornográf felvételeket tizennyolc év alatti lányokról. A férfi a fotózás előtt valószínűleg kábítószert is adott az áldozatoknak, és a bedrogozott lányokkal fajtalankodott is.

A gyanúsítottat július 2-án fogták el balatoni nyaralójában. A rajtaütéskor éppen két lánnyal volt az épületben. A ház átkutatásakor 24 darab ecstasy tablettát és kannabiszt is találtak a nyomozók, valamint lefoglalták a fiatalkorúakról készült pornográf fotókat tartalmazó digitális fényképezőgépet is. A férfi lakását is átkutatták, ahol pornóképekkel teli laptopot, DVD- és CD-lemezeket, videókazettákat és egy fotóalbumot találtak.

A férfit az ügyben illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte és tiltott pornográf felvétellel visszaélés és más bűncselekmények megalapozott gyanújával indult ellene eljárás, írja az MTI.