Tiltott pornográf felvétellel való visszaélés gyanúja miatt a rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki egy 47 éves debreceni férfit, írja az MTI. A napokban egy helyi számítógépes szervizből érkezett a bejelentés, miszerint egy 81 éves nő olyan számítógépet vitt be vírusirtásra, amelyen gyermekkorúakról - 7-10 éves lányokról - felnőtt férfiak "társaságában" pornográf felvételek találhatók.
A nyomozók a helyszínen a gépet lefoglalták és várták, hogy a gazdája érte menjen. A számítógépért megérkezett az egyébként mit sem sejtő nő, akit a rendőrségen tanúként hallgattak ki. Az idős asszony elmondta, hogy tolókocsiba kényszerült 47 éves művész fiáé a számítógép, amelyen kizárólag ő szokott internetezni.
A nő és fia lakóhelyén házkutatást tartottak, amelynek során lefoglaltak egy fényképezőgépet, a férfi mobiltelefonját, ismeretlen tartalmú adathordozókat, kiskorúak által a férfinak kézzel írt leveleket, valamint egy fényképalbumot, melyben mintegy kétszáz fényképen szintén gyermekkorú lányok láthatóak, félre nem érthető helyzetben.
A férfi vallomása szerint a képeket az internetről töltötte le, a címeket csetelés közben ismerőseitől kapta, s őt csak a művészi kíváncsiság hajtotta. A férfi interneten és telefonon, valamint postai levélben is több kiskorú lánnyal ápolt mélyebb kapcsolatot.
A debreceni rendőrkapitányság bűnügyi osztálya egész országra kiterjedő nyomozást folytat annak érdekében, hogy az esetleges további sértetteket felderítse.