Meggyilkoltak és feltehetően megerőszakoltak egy tinédzserlányt Salgótarjánban szombat este. A tizenöt éves lány lemeztelenített holttestére vasárnap délután bukkant rá egy városkörnyéki hétvégi házban. Halama Zoltán alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője elmondta: egy Pécskő-szilvási hétvégi ház tulajdonosa jelentette a rendőrségre, hogy holttestet talált a hétvégi házában. A tinédzserlányt megfosztották a ruháitól, feltehetően megerőszakolták, a holttesten erős fejsérülés volt látható. A rendőrségen nem erősítették meg, ugyanakkor nem is cáfolták azt az értesülést, hogy arról a rendezett családi hátterű diáklányról van szó, akit szombaton délután óta köröztettek az aggódó szülei. A Független Hírügynökség úgy tudja, vasárnap délután a szülők azonosították a meggyilkolt lányt. A gyilkosság körülményeit és a halál okát még vizsgálja a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság forrónyomos csoportja. (FH)