Állatkínzás miatt is eljárás indult az ellen a két szegedi orvhalász ellen, akiket a Szegedi Vízirendészeti Rendőrőrs munkatársai vettek őrizetbe szerdán - tájékoztatta a rendőrőrs vezetője az MTI-t. Megyeri Árpád elmondta: a Tiszán, megfelelő engedélyek nélkül halászó férfiakra a Tiszai Halászati Szövetkezet munkatársai figyeltek fel Szeged-Tápé közelében. A két elkövető egy akkumulátorról működő elektromos eszközzel épp a halak kifogásán dolgozott, amikor rajtakapták őket. Addigra több mint tizenöt kilogramm halat zsákmányoltak, elsősorban amúrt és pontyot. A két férfit a Szegedi Rendőrkapitányságon előállították, ahol állatkínzás megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás. Emellett az engedély nélküli halászat miatt is felelniük kell majd - tette hozzá Megyeri Árpád.