Szerdán egy brit bíróságon megszületett az ítélet "a halálból visszatért" kajakos, John Darwin ügyében: őt 6 évi és 3 hónapi, feleségét, Anne-t 6 évi és 6 hónapi börtönre ítélték biztosítási csalásért. Az 57 éves John Darwinnak 2002-ben veszett nyoma. Felesége, Anne azt közölte a hatósággal, hogy a férfi nem tért vissza egy északi-tengeri kajaktúráról. Az összetört csónak maradványait néhány héttel később találták meg. Darwin halálát a rendőrségi vizsgálat lezárása után 2003-ban mondta ki az ügyészség. Ezt követően a ma 56 éves asszony 250 ezer fontot vett fel férje életbiztosítása alapján. Az "eltűnt" férj december 1-jén előkerült Londonban, de azt állította, nem emlékszik semmire. Néhány nappal később letartóztatták, majd őrizetbe vették feleségét is, aki tavaly ősszel eladta a család ingatlanait és Panamába költözött. A vádirat szerint a házaspár közösen rendezte meg a férj "halálát", hogy a biztosítási díjjal egyenlíthesse ki előzőleg felhalmozódott nagy adósságait.(MTI)