Az észak-olaszországi Bresciában fiatal prostituáltakat futtató, bűnszövetkezetben tevékenykedő három magyart és egy románt tartóztatott le az olasz rendőrség, írja az MTI a Virgilio Notizie olasz hírportál nyomán. Egy rendőrjárőr július 18-án bukkant az utcán egy papírra firkált segélykérő üzenetre, amelynek segítségével sikerült felgöngyölíteni a hálózatot. A szövegből kiderült, hol található a fiatalkorú prostituált, aki ilyen módon kér segítséget. A szállodában más örömlányokra is rábukkantak a rendőrök – hogy hányat, arra a közlemény nem tér ki - akik elmondták, hogy Debrecenből érkeztek Bresciába. Egy magyar házaspár Debrecenben azt ígérte nekik, hogy felszolgálóként dolgozhatnak egy bárban, amikor azonban az olasz városba érkeztek, a futtatók fenyegetésekkel és erőszakkal prostitúcióra kényszerítették őket, jövedelmüket elvették. A 16 éves magyar lány elmondta a rendőröknek, hogy fél év alatt mintegy 60 ezer euró (csaknem 14 millió forint) keresményt adott át futtatóinak. Egyszer sikerült megszöknie tőlük, de a banda tagjai utána mentek Magyarországra és visszavitték Bresciába.