Egy kanadai távolsági buszon eddig ismeretlen okokból az egy férfi halálra szurkálta, majd lefejezte és kibelezte utastársát- adta hírül csütörtökön az AFP. A szemtanúk azt mondták, hogy az áldozat békésen aludt, mielőtt megtámadták volna. A beszámolók szerint az utasok és a sofőr is vérfagyasztó sikolyt hallottak a busz hátuljából. Az egyik szemtanú, Garnet Caton azt mondta a CBC tévéadónak, hogy a támadó legalább 50-60 késszúrással végzett áldozatával. "Majd azt láttuk, hogy levágja a felét, és elkezdi kibelezni"- tette hozzá Caton. A szemtanú szerint a tettes "teljes nyugalommal a busz elejébe sétált kezében a késsel és a fejjel, majd elénk dobta a fejet"- mesélte Caton. A buszt ekkor már körbevette a rendőrség, majd letartóztatta a férfit. A hatóság egyelőre nem közölt részleteket az ügyről. (FH)