Legkevesebb kilenc hegymászó vesztette életét a Himalája-hegységben lévő K2-es csúcs közelében, amikor egy hatalmas jégdarab leszakadt a hegyről, és lavinát indított el - közölték vasárnap pakisztáni túraszervezők, hozzátéve, hogy három hegymászót még mindig eltűntként tartanak számon.Az áldozatok között három dél-koreai, két nepáli, valamint egy-egy holland, norvég, szerb és pakisztáni sportoló volt, akik a világ második legmagasabb csúcsát, a 8611 méter magas K2-est akarták meghódítani. "Megerősíthetem, hogy kilencen meghaltak és hárman eltűntek" - mondta az AFP-nek Nazir Sabir pakisztáni hegymászó, aki 1981-ben meghódította a K2-es csúcsot, 2000-ben pedig feljutott a Mount Everestre. Sabir hozzátette: az eltűntek között egy-egy francia, pakisztáni és osztrák állampolgár van. "Ez a legsúlyosabb tragédia a K2-es csúcson 1986 óta, amikor 12 hegymászó vesztette életét" - mondta Sabir. A szerencsétlenül járt expedíciók egyikét szervező társaság elnökhelyettese, Mohammad Akram szerint a tragédia még pénteken történt, amikor egy hatalmas jégdarab zuhant arra a lejtőre, ahol a hegymászók tartózkodtak, és lavinát indított el. Akram szerint az eltűnt sportolókat továbbra is légi eszközökkel keresik a mentőcsapatok. (Független Hírügynökség)