A budapesti Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet elsődleges vizsgálati eredménye alapján textil és műanyagiparban használatos szert is fogyaszthattak azok a fiatalok, akiket szombaton reggel szállítottak életveszélyes állapotban kórházba az egyik keceli szórakozóhelyről.

Az egyik fiatalnál talált szemcseppes flakonban a textil-, lakk-, festék- és műanyagiparban használatos folyékony GBL volt, amely nem szerepel a tiltott kábítószerek listáján, de a szervezetben átalakul, és az úgynevezett folyékony extasyként vagy dzsina néven ismert szerként fejti ki hatását. A fiataloktól vért és vizeletet is vettek, ennek eredményére azonban még várni kell. Ebből az derül majd ki, hogy pontosan milyen anyagokat fogyasztottak és azok milyen hatással vannak egymásra.

Az öt fiatalból eddig kettőt hallgattak ki, várhatóan a héten a másik háromra is sor kerül. A Kecelen rosszul lett drogosok közül már csak ketten vannak kórházban, egyiküket Kalocsán, társát Kiskunhalason ápolják, állapotuk javult. A Független Hírügynökség információi szerint a két kihallgatott fiú tagadta, hogy kábítószereket fogyasztottak volna, azt mondják, nem emlékeznek arra, hogy mi történt velük.