Emberölés vádjával kell bíróság elé állnia egy alig másféléves kisfiú édesanyjának, mert szektatársaival együtt halálra éhezették a gyermeket. Javon Thompson holttestét tavaly áprilisban találták meg Baltimore-ban egy zöld utazótáskában, írja az MTI.

A gyermek anyja, a 21 éves Ria Ramkissoon Javon születése után csatlakozott a 1 Mind Ministries elnevezésű szektához. A vallási közösségből kimentett két másik gyermek vallomása szerint a szekta 2006 decemberétől nem adott ételt a kisbabának, mert nem akarta a vacsora után azt mondani, hogy "ámen", és úgy tekintettek rá, mint "gonoszra".
A rendőrségi nyomozás feltárta, hogy Javon édesanyja karjában halt meg. A holttestet egy hétig tartották egy szobában, mert az egyik szintén gyilkossággal vádolt szektatag, Queen Antoinette azt állította, hogy "Isten feltámasztja". Később a 40 éves nő elégette a gyermek ruházatát és a matracát, és a kis testet a zöld bőröndbe helyezte. Amikor 2007 elején a szekta Baltimore-ból Philadelphiába költözött, a zöld táskát más holmikkal együtt lakhelyükön hagyták, így talált rá a rendőrség.

Az anyát a vasárnapi vádemelés után pszichiátriai megfigyelés alá vették, és keddre halasztották az óvadéki tárgyalását. Rajta kívül még három szektatagot vádolnak az ügyben emberöléssel. Ria Ramkissoon szülei Javon születése után bírósághoz fordultak, hogy megkaphassák a gyermek feletti felügyelet jogát. Szerintük a szekta kényszerítette arra a lányukat, hogy ne adjon enni a gyermeknek. "A lányom ugyan olyan áldozat volt, mint az unokám" - nyilatkozta Ramkissoon anyja egy baltimore-i napilapnak.