Bombafenyegetés miatt kiürítették a Keleti pályaudvart. Csütörtökön délután háromnegyed kettő előtt telefonált egy ismeretlen férfi a Keleti pályaudvar rendőrörsére. A hívás alapján a rendőrök a pályaudvar teljes kiürítéséről döntöttek. Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a pályaudvarról kivontatták a vonatokat, és a területet az utasoknak is el kellett hagyniuk. A MÁV tájékoztatása szerint a tűzszerészek átvizsgálták a pályaudvart, bombát nem találtak a forgalom délután három óra után 10 perccel megindulhatott. A távolsági vonatok a kiürítés alatt a külső állomásokon várakoztak, míg az elővárosi vonatok Kőbánya felső és Rákos állomásról fordultak vissza Szolnok illetve Hatvan irányába.

A felborult közlekedési rend miatt a vonatok jelentős késéssel érkeznek meg a pályaudvarra, illetve tudnak visszafordulni új vonatként. Előzetes adatok alapján körülbelül ötven vonatot és utasait érintett a forgalomkorlátozás. A menetrend éjszakára, vagy legkésőbb hajnalra állhat helyre. (FH)