Elrendelte a Somogy Megyei Ügyészség a két igazságügyi orvosszakértő szakértői véleményének felülvizsgálatát, akik azt állapították meg, hogy nem a mandulaműtét következtében halt meg tavaly november 28-án Kaposváron egy négyéves kisfiú. Az ügyészség ezt azután rendelte el, hogy a család és ügyvédje másik két orvosszakértőt kért fel a haláleset kivizsgálására.
Az ügyészség szeptember 18-ig adott határidőt a két pécsi igazságügyi orvosszakértőnek, hogy véleményüket felülvizsgálják. Ők azt állapították meg, hogy 2007. november 28-án nem a mandulaműtét következtében halt meg a Kaposi Mór Oktató Kórházban egy négyéves kisfiú. Ezen az állásponton van a kórház is: szerintük a gyermeket az előírásoknak megfelelően látták el, nem tévesztett és mulasztott senki, sem a műtéti előkészítésnél, sem a műtét során, sem a gyerekosztályos ellátásnál.

A gyerek családja és ügyvédje azonban ezt a véleményt nem fogadta el. A rendőrségtől kikérték a boncolási jegyzőkönyvet és a laboreredményeket, amelyeket két budapesti, 30 éve az igazságügyi orvosszakértői szakmában dolgozó egyetemi tanárnak is megküldtek. Ők az elsőtől teljesen eltérő véleményt adtak, azaz szerintük a kisfiú halála orvosi mulasztás miatt következett be. Ezt a véleményt a család és ügyvédje megküldte a Somogy Megyei Ügyészségnek, akik ennek ismeretében elrendelték, hogy az első két orvosszakértő vizsgálja felül korábbi véleményét. Erre szeptember 18-ig kaptak határidőt - mondta a Független Hírügynökségnek Bojkó Dóra, a család ügyvédje. A rendőrség csak ezek után tud dönteni arról, tegyenek-e vádemelési javaslatot.

A négyéves kisfiú tavaly november 23-án esett át a mandulaműtéten. Miután semmilyen szövődményt nem vettek észre, 25-én hazaengedték. Másnap kontrollra visszavitték, de az orvosok még akkor sem találtak semmit, a gyerek szülei viszont arra panaszkodtak, hogy a kisfiú nem tud enni, sem inni. A folyadékháztartás rendezése miatt felvették a gyerekosztályra. November 27-én hirtelen artériás vérzés lépett fel. Ezt követően légzése elégtelenné vált, keringése összeomlott. A kisfiút újraélesztették és a vérzést műtéttel elállították. A 12 órás intenzív kezelés és a megismételt újraélesztés ellenére a gyerek november 28-án meghalt. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt rendelt el nyomozást.