A miskolci tömegközlekedés egyik járatán megverte a sofőrt egy alkoholos állapotban lévő utas. Az eset kedd délután történt, a buszsofőr értesítette a rendőrséget. A miskolci rendőrkapitányság járőrei megállapították, hogy a 37 éves miskolci férfi alkoholos állapotában hangoskodott a buszon, sértegette az utasokat. A busz vezetője ekkor arra kérte férfit, hogy szálljon le a járműről, de ő veréssel válaszolt, utána pedig a busznak is neki esett.
Az autóbuszvezető nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A gyanúsított pedig gyorsított eljárás keretében áll majd a napokban bíróság elé. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, garázdaság vétsége és közerkölcs megsértésének szabálysértése miatt kell felelnie a hatóság előtt a miskolci férfinak.