A kórház nem felelős - ezt állapította meg a rendőrség annak a hatgyermekes asszonynak a halála ügyében, aki idén március 22-én hunyt el a gyulai kórházban. Az asszony március elsején császármetszéssel szült, nem sokkal később azonban rosszul lett, és három hét múlva meghalt. Az eset után a család orvosi műhiba miatt tett bejelentést a rendőrségen, de a kórház is vizsgálatot kért.
A 43 éves asszony március 1-én került a Békés megyei intézménybe, ahol császármetszéssel hozta világra kisfiát, nem sokkal később azonban rosszul lett. Többször is megoperálták, de három hét múlva, március 22-én meghalt.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya közigazgatási eljárásban vizsgálta az ügyet. Az igazságügyi orvos szakértő bevonásával lefolytatott eljárás során a bonclelet és a beszerzett orvosi leletek alapján a nő kezelését végző orvosok, valamint egészségügyi dolgozók nem hibáztak. (FH)