Tanórák közötti szünetekben füveztek a győri diákok

bry
2008.09.16. 13:31

Tanórák közötti szünetekben rendszeresen marihuanás cigarettát szívott négy diák az egyik győri szakiskolában; a 18-20 év közötti fiatalok a beismerték a kábítószer-fogyasztást, írja az MTI. A rendőrség házkutatást tartott a diákok által megnevezett terjesztőknél. Az egyik lakásban olyan eszközök kerültek elő, amelyek a kábítószerrel való visszaélés gyanúját megalapozták, a másik lakásban a házkutatás ideje alatt pedig többen megjelentek, akikkel szemben a rendőrség korábban már kezdeményezett bűntető eljárást kábítószer-fogyasztás miatt.
A rendőrség tizenhárom csomag marihuanát foglalt le, és az egyik gyanúsítottnál megtalálták az aznapi értékesítésből származó bevételt, 70 ezer forintot. A pénz eredetét az érintett kihallgatásakor elismerte. A nyomozás még a kezdeti szakaszban van, a későbbiekben további gyanúsítottak azonosítására lehet számítani. Egyelőre egy emberrel szemben terjesztés, hattal szemben fogyasztás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A társaság minden tagja szabadlábon védekezik.