DNS-vizsgálat után felmentettek egy 14 éve a halálsoron kivégzésére váró férfit Texasban. A most 38 éves Michael Blairt 1994-ben ítélték halálra a hétéves Ashley Estell molesztálása és meggyilkolása miatt. A férfit azonban idén augusztusban felmentették a gyilkosság vádja alól, miután az ellene bizonyítékként felhasznált hajszálról egy DNS-vizsgálat kiderítette, hogy nem az övé volt. Az új vizsgálat egy másik férfi bűnösségére utal, aki már több mint tíz éve elhunyt. A bírósági iratokban csak "négyes számú gyanúsítottnak" nevezett férfi olyan sírhelyet nézett ki magának, amelyik a lehető legközelebb fekszik a meggyilkolt kislány nyughelyéhez. A rendőrség újra nyomozni kezdett az ügyben.
A kislány 1993-as meggyilkolása nagy vihart kavart az Egyesült Államokban, és új, "Ashley törvényeiként" emlegetett, a szexuális bűnözőknek szigorúbb büntetéseket adó jogszabályok bevezetését eredményezte. A DPIC adatai szerint Blair a negyedik halálraítélt volt, akit az idén felmentettek az Egyesült Államokban. 1973 óta ezzel együtt már 130 halálraítéltről derült ki, hogy téves ítélet miatt akarták őket kivégezni. Blair egyéb bűntettei miatt továbbra is börtönben marad. (FH)