Három ember halálát okozó közlekedési baleset okozásáért jogerősen hat év fogházbüntetésre ítélt egy mándoki lakost a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság csütörtökön Nyíregyházán.
A másodfokon eljáró bíróság megállapítása szerint az 58 éves férfi, aki nem rendelkezik jogosítvánnyal, egy forgalomból kivont személygépkocsit vezetett a 41-es számú főúton Vásárosnamény és Nyíregyháza közötti szakaszán a múlt év októberében. Az autóval 94 kilométeres sebességgel haladt, amikor figyelmetlensége és vezetésbeli ismereteinek hiánya miatt kétszer is lehajtott a jobboldali padkára, majd onnan visszatérve összeütközött egy szemben szabályosan közlekedő másik járművel. Az ütközés következtében a vétlen kocsiban utazók közül egy nő a helyszínen, egy pedig a kórházban belehalt sérüléseibe. A helyszínen életét vesztette a vádlott felesége is, míg ketten súlyosan megsérültek.
A baleset okozásáért első fokon hat év fogházbüntetésre ítélték a férfit és végleg eltiltották a járművezetéstől, amit védőjével együtt enyhítés végett megfellebbezett. A Szabolcs Megyei Bíróság nem találta alaposnak az indítványt, s helybenhagyta a hatéves fogházbüntetést, a vezetéstől való eltiltást viszont mérsékelte, tíz év tilalomban határozta meg, írja az MTI.