A külsérelmi nyomok elhalványodóban vannak, de továbbra is félelem és szorongás látszik azon a kétéves kisfiún, akin a nagykanizsai kórházban bántalmazási nyomokat találtak - közölte Baranyi Enikő, a Kanizsai Dorottya Kórház főorvosa szerdán az MTI-vel. A gyermeket a nagykanizsai családok átmeneti otthonából vitték vasárnap este kórházba. A vizsgálat során a külsérelmi nyomok alapján merült fel, hogy a sérülések bántalmazásból származhatnak. A gyermeken ütlegelés, bot nyomai látszottak, ezért az ügyeletes orvos azonnal értesítette a rendőrséget - mondta Baranyi Enikő.

Tőke Alajos, a Zala Megyei Gyámhivatal vezetője közölte, hogy a kisfiú két testvérével korábban állami gondozás alatt állt, mert nem volt megoldott a lakhatásuk. Egy hónappal ezelőtt Nagykanizsán, a családok átmeneti otthonában tudtak helyet biztosítani számukra, így a gyermekek az édesanya felügyelete alá kerültek. Az előzetes információk szerint a kisfiú vérzékenységben és epilepsziás betegségben szenvedett. A vasárnapi esetet megelőzően két nappal korábban is kórházban volt, innét került vissza a családok átmeneti otthonába. Az intézmény álláspontja szerint, ott nem történt bántalmazás; az érintettek elmondása alapján a gyermeknek epilepsziás rohama volt, a kialakult foltok és sérülések pedig a vérzékenységből adódtak - jegyezte meg Tőke Alajos. Nemesné Nagy Gabriella, a nagykanizsai gyámhivatal vezetője azt közölte, hogy a kisfiút ideiglenesen a nagykanizsai gyermekotthonban helyezték el.