Börtönbüntetésre ítélt egy tizenéves fiút egy londoni bíróság csütörtökön, mert egy éve úgy szúrt fejbe egy másik fiút, hogy a kés az áldozat koponyájában ragadt. A most elítélt 17 éves fiatal még két másik tizenévest is megszúrt, egyiküket a mellkasán, a másikat a vállán. A támadást mindhárman túlélték. Az elítélt fiú leghamarabb hét év múlva szabadulhat.
A 17 éves Yassin Elmansourit gyilkossági kísérletért és két rendbeli súlyos testi sértésért ítélték el. A fiú 2007 novemberében egy dél-londoni buszmegálló közelében szúrta meg a másik három fiatalt, mert egyikük nem adta oda neki mobiltelefonját. A 16 éves fiút olyan erővel támadta meg, hogy a konyhakés az áldozat koponyájában ragadt, a támadó csak a markolatát tudta visszaszerezni.
A könnyebb sérüléseket szenvedő két másik fiú teljesen felépült. A fejbeszúrt fiatal azt mondta, a sérülése miatt lassabban reagál, így a sportolást is abba kellett hagynia. Az támadó a helyszínen elejtette a sapkáját, és saját mobiltelefonját. A támadót néhány nappal az eset után azonosították, és december elsején letartóztatták. (FH)