Hat rendbeli sikkasztás, valamint magánokirat-hamisítás miatt nem jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Városi Bíróság azt a hévízi ügyvédnőt, aki több tízmillió forintos kárt okozott ügyfeleinek - írta az MTI. A büntetés végrehajtását öt évre felfüggesztette a bíróság, de hét évre eltiltotta a jogászt az ügyvédi tevékenység gyakorlásától. Az öt-hat évvel ezelőtt ügyvédi letétbe átvett, de vissza nem fizetett összegek miatt 5 millió forint pénzbüntetést és 26 milliós vagyonelkobzást is kiszabott a bíró.

Az ügyvéd az ítélet kihirdetésekor a vádlottak padjára zuhant, de néhány perc múlva folytatódhatott a határozat felolvasása. A jogásznő, akit tíz nappal korábban előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság, mert sorozatosan nem jelent meg a tárgyalásokon, az elsőfokú ítélet kihirdetése után ismét szabadlábra került.

A hévízi jogász a bíróság előtt nem egyszer hangoztatta, hogy minden hatóság ellen megpróbál fellépni. Nemcsak zalai, hanem több más dunántúli megye rendőrkapitányságai, ügyészségei és bíróságai ellen is elfogultsági indítványokat nyújtott be, s több pert is indított a hatóságok ellen az általa vélt jogsértések, és tucatnyi Hévíz környéki ingatlanának zárolása miatt. Saját bevallása szerint nyolcvan pert indított. Az ügyvéd azt is jogtalannak nevezte, hogy az általa beperelt zalaegerszegi bíróság egyáltalán ítéletet hoz ellene. A tárgyalás végén az ügyész súlyosabb ítéletet kérve fellebbezett.