Vannak már értékelhető adatok a vasárnap hajnalban Kiskunlacházán elkövetett bűntény ügyében, amelynek egy 14 éves helyi kislány az áldozata - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel. A főkapitányság életvédelmi alosztálya teljes létszámmal az ügy felderítésén dolgozik - mondta Bényi Mónika, hozzátéve, hogy a tanúk kihallgatása során olyan értékes információkhoz jutottak, amelyek közelebb vihetnek a megoldáshoz. Időközben az igazságügyi orvos szakértő is elvégezte a boncolást, ami újabb adatokkal szolgálhat a bűntett elkövetésének körülményeiről, a részletekről azonban egyelőre nem kívánt bővebben nyilatkozni a sajtóreferens. Fekete zászlót tűztek ki a szigetszentmiklósi Kardos István iskolára, ahová a 14 éves áldozat járt. Az intézményben a hír hallatára döbbenet lett úrrá, a gyermekeket iskolapszichológus segíti a szörnyű esemény feldolgozásában - mondta az MTI-nek Garzó Zoltánné iskolatitkár kedden. A diákok gyertyákat gyújtottak, így emlékeztek a 9. osztályba járt társukra. A kilencezer lakosú Kiskunlacházán mindenkit a tragédia foglalkoztat. Hétfőn este a bűntény színhelyén és az áldozat családjának házánál gyertyákat, mécseseket gyújtottak. Az emberek félnek - mondta Platthy Miklós, a helyi polgárőrség vezetője az MTI-nek. A polgárőrök megerősített szolgálatot tartanak, a jelenlétük ugyanis nyugtatólag hat a lakosságra, növeli biztonságérzetüket. Elmondása szerint, aki csak tehette, reggel kocsival vitte iskolába gyermekét.