Saját gyerekük ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel és 6 rendbeli kiskorúak elleni veszélyeztetésével vádolta meg csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt a piricsei házaspárt, amely halálra éheztette egyik, egyéves gyermekét még tavaly - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Nyakó Zsuzsanna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese.A vádirat szerint a házaspár egyedüli rendszeres jövedelme a gyermekek után járó juttatás volt, amelyet italra és cigarettára költöttek és a velük élő 6 gyermek ruházatáról és élelmezéséről nem gondoskodtak megfelelően. A férfi ittasan többször megverte a gyerekeket és az élettársát is. A gyerekeket óvodába és iskolába sem járatták rendszeresen. Az egy éves kisfiút sokáig éheztették, 2007. november 5-én halt meg. Az apa egyébként büntetett előéletű, korábban már többször ítélték el élet, testi épség elleni bűncselekmény miatt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság az ügyben előreláthatólag jövő év elején tart tárgyalást. (FH)