A kiskunlacházi katolikus temetőben hétfőn kísérték utolsó útjára azt a 14 éves lányt, akit november 23-án hajnalban gyilkoltak meg a település művelődési háza közelében lévő ligetben. A ravatalnál, a fehér koporsó körül ezernél is többen jelentek meg. Répás József, a Pest megyei település polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy az önkormányzat egymillió forintot ajánlott fel a tettes nyomára vezetőnek, de eddig még senki nem jelentkezett ezért az összegért, így eleve megkérdőjelezhető a településen keringő szóbeszéd, amely szerint többen már tudni vélik ki lehet a bűncselekmény elkövetője. A rendőrség a hét közepére ígérte, hogy adatokkal szolgál a tragédiával kapcsolatban - tette hozzá.

A polgármester arról is szólt, hogy félreértésen alapulhatott a pénteki tüntetésen elhangzott beszédének az "elég volt a roma erőszakból" kijelentése, mert ezt nem a gyilkossággal kapcsolatban tette, hanem a faluban az utóbbi hónapokban elszaporodott bűncselekményekre utalt. "A lopások, fenyegetések legalább is részben roma elkövetőkhöz köthetők" - magyarázta. A falu vezetése a közbiztonság megerősítésére térfigyelő kamerákat szereltetett fel a település forgalmasabb pontjain. A polgármester szeretné elérni, hogy egy 8-10 főből álló rendőrőrs létesüljön a kilencezer lakosú Kiskunlacházán. A polgárőrség hatáskörének kiszélesítését is fontosnak tartaná, szerinte ez törvényi úton lehetséges.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI megkeresésére elmondta, hogy továbbra is nagy erőkkel nyomoznak a kiskunlacházi bűncselekmény felderítésén, több értékes információval is rendelkeznek ez ügyben, ám eddig még nem vettek őrizetbe senkit.