Bűnösnek találta csütörtökön egy leedsi bíróság azt a brit nőt, aki eljátszotta lánya eltűnését feltehetően azért, hogy bűntársával együtt besöpörhesse a nyomravezetőnek járó jutalmat. A kilencéves Shannon Matthews fölkutatására jelentős erőket vetett be a brit rendőrség: több mint hárommillió fontba (905 millió forint) került az államnak az akció. A kislányt eltűnése után 24 nappal épségben megtalálták kevesebb mint másfél kilométerre otthonától, a bűntárs, Michael Donovan lakásában, egy ágyneműtartóban.
A negyvenéves Donovant a bíróság ugyancsak bűnösnek találta, mert fogva tartotta áldozatát lakásában, és - hogy kevesebb gondot okozzon - gyógyszerekkel kábította el. Donovan a nő korábbi élettársának a nagybátyja.

 

A 33 éves Karen Matthews lánya eltűnése után a nyilvánossághoz fordult segítségért: februárban könnyek között jelent meg a televízió képernyőjén. A brit Sun című lap 50 ezer fontot (15 millió forint) ajánlott föl annak, aki használható információval szolgál Shannonról.
Donovan és Matthews a háromhetes bírósági procedúra során végig ártatlannak vallotta magát. Büntetésükről később hoznak döntést, de várhatóan mindketten börtönben végzik.