Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság pénteken azt a belga asszonyt, aki tavaly meggyilkolta öt kisgyermekét, értesült az MTI. A bíróság előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságban találta bűnösnek a most 42 éves Genevieve Lhermitte-et. A testület megállapította, hogy semmilyen enyhítő körülmény nem vehető számításba a bűncselekmény megítélésénél.

Lhermitte a tragédia idején, tavaly februárban egyenként hívta fel közösen tévéző négy lányát és fiát házuk egy szobájába, és ott egy aznap lopott késsel elvágta a torkukat. Csak a két legidősebb próbált ellenállni, de sikertelenül. Férje a bűncselekmény idején külföldön tartózkodott, csak órákkal később érkezett meg.

Az ítélet kiszabásánál figyelembe vett szakértői vélemény szerint az asszony tettei tudatában volt és nem tekinthető tébolyodottnak. Olyan súlyosan lehangolt lelkiállapotban követte el a gyilkosságokat, amely "megváltoztatta, de nem vette el ítélőképességét". Az ismerősei szerint a tragédiáig példás életű asszony egy korábbi levelében azt írta: végzetes kétségbeesését az okozta, hogy férje nem figyelt eléggé a problémáira. A belga sajtó közlése szerint az asszony bírálattal illette a család egy szoros barátját, Michel Schaart, aki anyagilag is támogatta őket. Lhermitte úgy vélte, Schaar túlságosan "rátelepedett" a családra. A bíróság megállapítása szerint a nő "eredménytelenül és igazságtalanul megpróbálta a tragédiában felelősnek feltüntetni férjét és a család barátját".