A rendőrség legfrissebb információi szerint a Télapónak öltözött ámokfutó amerikai férfi áldozatainak száma immár kilencre rúg - írja az MTI.  A hatóságok feltételezik, hogy az áldozatok között van a férfi ex-felesége, és annak szülei is. Az áldozatok 17 és 80 év közöttiek lehettek. A Los Angeles-i igazságügyi orvos szakértői intézet szerint a súlyosan összeégett személyeket csak a fogazatuk alapján tudják majd azonosítani. A rendőrség nem tudta megmondani, hány embert lőtt agyon a támadó, és hányan lettek a lángok áldozatai. A támadás során többen megsérültek. Egy 16 éves lánynak a hátát érte egy lövés, egy nő eltörte a bokáját, amikor kiugrott egy második emeleti ablakból. A meglőtt nyolcéves kislányt pénteken kiengedték a kórházból.

A 45 éves Bruce Jeffrey Pardo válópere miatt feldühödve karácsony éjjel volt apósa házához ment, és amikor egy nyolcéves kislány ajtót nyitott, a nála lévő dobozból kézifegyvert vett elő, és a kislány arcába lőtt. Ezután válogatás nélkül lövöldözni kezdett a menekülő mintegy 25 vendégre. A díszcsomagolású dobozban egy házilagos készítésű spray is volt, amivel a férfi gyúlékony folyadékot permetezett szét a házban, ami feltehetően egy gyertya lángjától belobbant. A tüzet csak másnap reggel sikerült eloltani. A férfinál négy pisztoly volt, kettőt a covinai házban, kettőt a férfi bátyjának házában találtak meg, mindegyiknek üres volt a tára. Pardo karja megégett, a testére pedig ráolvadt a Mikulás-jelmez a kigyulladt házban. Bérelt gépkocsiján még eljutott a fivére házába, ahol főbe lőtte magát. A rendőrök egy Kanadába szóló repülőjegyet és 17 ezer dollárnyi készpénzt találtak nála. Az általa bérelt kocsiban a Mikulás-jelmez maradványa, egy csőbomba és mintegy 300 töltény volt. A pokolgép felrobbant, amikor a tűzszerészek megpróbálták hatástalanítani, de senki sem sérült meg. A férfi montrose-i házában is találtak pokolgépek előállítására alkalmas felszerelést.

A 45 éves villamosmérnöknek július óta nem volt állása. Nem volt büntetett előéletű, erőszakos cselekményt sem követett el korábban, de a rendőrség szerint feldühítette a múlt héten kimondott válása. A bírósági dokumentumok szerint a házastársak között komoly vita dúlt a vagyonmegosztáskor. A bíróság 10 ezer dollár kifizetésére kötelezte a férfit, akinek volt felesége az értékes jegygyűrűt sem adta vissza. <MTI>