Két 16 éves fiút vett őrizetbe a Tiszavasvári Rendőrkapitányság, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolták egyik iskolatársukat, írja a police.hu. Az esetre hétfőn derült fény, amikor az értelmi fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozó tiszalöki bentlakásos iskola egyik lány-neveltje feljelentést tett, hogy három nappal korábban két fiú bántalmazta és megerőszakolta.
A két fiú szintén az intézmény lakója, szobájuk ugyanazon a folyosón volt, mint a lányé. A fiatalkorúak beismerő vallomásukban elmondták, hogy készültek az erőszakra, ezért egyikük már a téli szünetben tolózárat szerelt fel a szobájuk ajtajára. Az egyik fiú a nyomozók gyanúja szerint karácsony előtt is megerőszakolta a lányt, aki erről akkor nem szólt senkinek.
A Tiszavasvári Rendőrkapitányság eljárása során az őrizetbe vett gyanúsítottak elmeállapotát is vizsgálják. A törvény szerint a bűncselekmény súlyosabban minősül, ha az erőszakot többen követték el, ezért 5-10 évig terjedő szabadságvesztés róható ki.