A felfüggesztett 3 évről letöltendő 5 és fél év börtönre súlyosbította csütörtökön egy prágai fellebbviteli bíróság a Bambini di Prága világhírű cseh gyermekkórus kiskorú lányok megrontása miatt elítélt egykori karnagyának, Bohumil Kulinskynak a büntetését.

A 49 éves karnagyot azzal vádolták, hogy összesen 49 lányt molesztált szexuálisan 1984 és 2004 között, főleg külföldi turnék során. A vádirat szerint a kórus vezetője a gondjaira bízott lányok közül hattal közösült is; közülük hárman kiskorúak (15 éven aluliak) voltak, egyikük még a 13 évét sem töltötte be az aktusok idején.

A fellebbviteli bíróság is helybenhagyta a tavaly áprilisban kiszabott mellékbüntetést, amely szerint a karvezető 10 évig nem dolgozhat 18 éven aluliakkal. A bíró úgy találta csütörtökön, hogy a karnagy művészi érdemei nem vehetők tekintetbe enyhítő körülményként.

Bohumil Kulinsky 1976-ban vette át a szülei által 1973-ban alapított, 12-20 éves fiatalokból álló kórus vezetését. Az orvosi szakvélemények szerint önimádatra hajlamos, domináns személyiség, és ugyan mentális defektus vagy szexuális deviancia nem mutatható ki nála, de az igen fiatal, kamasz lányokat kedveli. A 2004 novemberében letartóztatott Kulinsky 219 napot töltött vizsgálati fogságban, a csütörtöki tárgyaláson nem jelent meg. (MTI/CTK/AFP)