sztojka

Tagadta bűnösségét kihallgatása során Sz. Iván, a veszprémi gyilkosság egyik gyanúsítottja, aki éjjel adta fel magát a veszprémi rendőrségen. A férfi csütörtökön éjfél előtt néhány perccel jelent meg ügyvédjével a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon, ahol a 27 éves férfit azonnal őrizetbe vették.

Sz. Iván ügyvédje, Drescher Ivor az MTI-nek azt mondta, hogy körülbelül öt órán át hallgatták ki, éjjel egy órától reggel negyed hétig, s védence kinyilvánította, hogy mindenben segíti a rendőrség munkáját. Mint mondta, érdemi vallomást tett, nem tagadta, hogy a helyszínen járt és azt sem, hogy esetlegesen garázda cselekményekben részt vett, de nem ismerte be a terhére rótt bűncselekményeket, az emberölést, az életveszélyt okozó testi sértést és a súlyos testi sértést. A férfi vallomásában azt mondta, nem is látta, hogy ezeket ki követte el.

Drescher Ivor szerint mindenképpen az volt a jobbik megoldás, hogy eddig bujkáló Sz. Iván feladta magát a rendőrségen és vallomást tett, hiszen még ha hosszú előzetes letartóztatással kell számolnia, akkor is megpróbálja magát tisztázni. Elmondta, hogy a őrizet 72 óráig tart, így akár péntek délután vagy szombaton délelőtt az ügy a nyomozási bíróság elé kerül, ahol döntenek Sz. Iván előzetes letartóztatásról.

A veszprémi Patrióta bárban vasárnap hajnalban szóváltást követően halálos szúrás érte Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabda-csapatának és a román válogatottnak a tagját. A segítségére siető csapattársai, a horvát Ivan Pesic és a szerb Zarkó Sesum súlyos sérüléseket szenvedett.