Kiraboltak egy benzinkutat

2009.02.15. 10:41

Vasárnapra virradó hajnalban kiraboltak egy benzinkutat a Győr-Moson-Sopron megyei Levélen. Három símaszkot viselő férfi rontott be a töltőállomásra és a bevételt követelte. Végül körülbelül félmillió forinttal menekültek el, a rendőrség keresi őket. 10 nap alatt ez már a negyedik olyan rablás volt, amelyet az osztrák határ közvetlen közelében követtek el.

Hajnali három óra körül jelent meg a három símaszkot és fekete ruhát viselő rabló a benzinkútnál. Egyikük fegyverrel a kezében fenyegetőzött és a bevételt követelte. A kúton tartózkodó férfi alkalmazott először átadott nekik néhány 10 ezer forintot, de a rablóknak ez nem volt elég. Feltúrták a kasszát és a pultot és mintegy 500 ezer forintot vettek magukhoz. Az alkalmazottat a WC-be tessékelték, de az ajtót nem tudták rázárni. A rablók elmenekültek, a rendőröket pedig a dolgozó értesítette, miután elő mert jönni a mellékhelyiségből. Az alkalmazott nem sérült meg. Az ismeretlen támadók ellen fegyveres rablás miatt indított eljárást a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr Főkapitányság sajtóreferense.

Pár nappal ezelőtt Levélen már történt egy hasonló eset, akkor egy élelmiszerboltot akart kirabolni egy férfi. Az egyébként személy-és vagyonőrként dolgozó támadót azonban egy vásárló és egy eladó ártalmatlanította, leütötték egy pezsgősüveggel. A rabló kórházba került.

10 nap alatt ez már a negyedik rablás, illetve rablási kísérlet a környéken. Megtámadták a mosonmagyaróvári és a rajkai pénzváltót, a levéli élelmiszerboltot és most a levéli benzinkutat is.