Szigligeten sétálók vették észre, hogy a part melletti nádastól nem messze valami lebeg a vízen. Az ő riasztásukat követően nem sokkal a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának készenléti ügyeletesei vízre tették az egyik mentőhajót, majd a helyszínre indultak. Itt megállapították, hogy egy férfi holttest lebeg a vízen. Állapota miatt azonban felismerhetetlen, így majd a rendőrség feladata lesz az azonosítás végrehajtása – közölte a vízimentők sajtószolgálata. A holttestet nem sokkal négy óra előtt vitték a partra a szigligeti strandon, s adták át a rendőröknek, akik megkezdték az ilyenkor szükséges eljárást. Mivel feltételezhető. hogy a karácsony előtt eltűnt két horgász egyikének holtteste került elő, ezért a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata hétfőn átkutatja azt a területet ahol a holttestet kiemelték a vízből. A holttestet egyébként néhány száz méterre találták meg a karácsony előtt átkutatott terület szélétől, így feltételezhető, hogy a másik férfi holtteste és a csónakjuk is a közelben lehet. A vízimentők tájékoztatása szerint öt óra előtt nemsokkal a hozzátartozók ruhája alapján azonosították a holttestet, így biztos, hogy az egyik horgász került meg.