Az eddigi adatok szerint már szinte biztos, hogy nem szándékos gyújtogatás miatt kapott lángra egy családi ház szombaton este Tatárszentgyörgyön - közölte a Független Hírügynökséggel Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A tűz eloltása után sikerült azonosítani a tűzfészket, amiből a tűzoltók arra következtettek, hogy valószínűleg egy fűtőberendezés okozta a tüzet. A pontos okokat egyébként még vizsgálták. Mivel a szándékosság kizárható, ezért a rendőrség nem nyomoz gyújtogatás miatt. Korábban Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke a Független Hírügynökségnek azt mondta az épület szomszédságában élők beszámolójára hivatkozva, hogy Molotov-koktélt dobtak a házra. A szomszédok azt is elmondták, hogy két embert láttak menekülni az épülettől. A ház nem messze van attól, amelyiket hétfőn gyújtották fel: akkor az épületből menekülő családra rá is lőttek, egy négyéves kisgyermek és édesapja meghalt. A most kigyulladt épületben nem volt senki, sérültek nincsenek.