A román rendőrök fogták el európai elfogatóparancs alapján azt a férfit, akit egy 2008 nyári, kispesti gyilkosság kapcsán kerestek a budapesti rendőrök. A gyilkosokat még augusztusban elfogták, de közben kiderült, hogy egy nagyobb csapattal más erőszakos bűncselekményeket követtek el, máshol is gyilkoltak. Ennek a csapatnak az egyik tagját hozták haza a napokban Romániából. A Független Hírügynökség már korábban hírül adta azt a 2008 júliusában, Kispesten történt gyilkosságot, amikor egy garázssoron öltek meg egy nőt, a kocsiját pedig elvitték. Később két gyanúsítottat elfogtak a rendőrök, akik - mint később kiderült - kifejezetten a kocsi megszerzése miatt öltek.


Arra is fény derült, hogy a két elkövető más erőszakos bűncselekményeket is elkövetett. Még a kispesti eset előtt, 2008. június 27-én az éjjeli órákban raboltak ki egy kömpöci tanyatulajdonost, aki életveszélyesen megsérült. Július 3-án Vecsésen egy családi házba hatoltak be, ahol értékeiért megölték az ott lakó nőt. Július 21-én a hajnalban Taksony egyik családi házába törtek be, az ott élő házaspárt úgy megverték, hogy életveszélyesen megsérültek. A rendőrök fényt derítettek arra is, hogy a két férfinak ebben a három esetben négy segítője is volt. A felbujtó hamar rendőrkézre került. Egy másik férfit európai elfogatóparancs alapján nemrég hoztak haza Romániából. A rendőrök a csapat két tagját még keresik - tájékoztatott szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság. <FH>