Vádat emeltek az ellen a tiszakécskei nagykereskedő ellen, aki többször is megfogdosta vevője mellét és fenekét, majd ezután szexuális ajánlatot tett neki, értesült a Bács-Kiskun Megyei Online.
A nő kisfiával ment el egy játékkereskedésbe még tavaly augusztusban. Miközben a raktárban nézelődtek a kereskedő többször is megfogta a nő fenekét, hiába tett minden alkalommal kitérő mozdulatot az asszony. Miután a gyerek kiválasztott egy játékot, az egyik alkalmazottal a szomszédos irodába ment, ahol ellenőrizték annak működését. Az anya ezalatt egyedül maradt a férfivel, aki a dobozok közé szorította, a pólóját felhúzta, a mellét fogdosta és a ruháikon keresztül összeérintette a nemi szerveiket – áll a vádiratban. A nő végül csak úgy tudott megszabadulni a nála jóval erősebb férfitól, hogy másnapra találkozót ígért neki.
Az ügyészség a most elkészült vádirat alapján szemérem elleni erőszak miatt állítja majd bíróság elé a kereskedőt.