Súlyos sérüléseket okozva bántalmazta, többek között fojtogatta és egy villáskulccsal fejbe verte nagybátyját az a tizenéves csongrád-bokrosi lány, akit kedden jogerősen három év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla, írja az MTI.
Az ítélet szerint az 1990-es születésű, szakképzettséggel nem rendelkező, büntetlen előéletű vádlott 2007. június 14-én délután ellátogatott nagybátyjához, hogy a férfit pénzszerzési szándékkal megölje. A lány pénzt követelt a férfitől, s miután az nem adott neki, a vádlott a konyhai tűzhelyről magához vett villáskulccsal háromszor fejbe ütötte a sértettet. Ezt követően a lány megpróbálta a sértett bal szemét hüvelykujjával kinyomni, majd rugdosni kezdte a földre került férfit, s ráugrott a mellkasára. Amikor a sértettnek sikerült a földről felkelnie, a vádlott az ágyra lökte, ismételten pénzt követelt, miközben a férfi fejét, arcát ütötte, és egy csőkulccsal több alkalommal igyekezett hasba szúrni. A bántalmazás ezzel sem ért véget, a lány előbb a csőkulccsal, később egy hosszabbító kábellel fojtogatta nagybátyát.
A támadást következményeként a sértettnél a súlyos sérülések mellett maradandó fogyatékosság alakult ki, szeme annyira megsérült, hogy kettős látása lett. A vádlott - látva, hogy a sértett él - a bántalmazást abbahagyta, elment a helyszínről. Igyekezett a városból is elszökni, mobiltelefonját kikapcsolta, abból a SIM kártyát is kivette azért, hogy ne találják meg. Menekülése nem járt sikerrel, a rendőrök elfogták.