Főleg kocsmákba tört be az 27 éves csanádpalotai férfi, akit őrizetbe vettek a makói rendőrök - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t csütörtökön. A férfi először januárban egy csanádpalotai házba tört be, onnan egy televíziót, illetve egy gázpalackot tulajdonított el - mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mivel a dolog könnyen ment, úgy döntött, hogy néhány nappal később egy helyi kocsmát tör fel. Onnan szeszes italt, cigarettát és édességet zsákmányolt mintegy 250 ezer forint értékben. Februárban ismét megszorult, akkor egy makói kocsmában járt, ahonnan 45 ezer forintot lopott el. Márciusban egy helyi étterem következett, ahonnan mintegy 250 ezer forint értékben húst, élelmiszert és italt tulajdonított el - tudatta a hadnagy. A gyanúsított éjszakába nyúló kihallgatása során további hat makói kocsmabetörést is elismert. A rendőrség kezdeményezi a férfi előzetes letartoztatását - közölte a szóvivő.