Vádat emeltek Oroszországban két fiatalember ellen, mert a hatóságok szerint március 15-én benzinnel leöntöttek és felgyújtottak egy koldust - közölte csütörtökön az illetékes regionális ügyészség, amely szerint a két fiatal csak le akarta videózni a lángoló koldust, aki egy héttel később a kórházban belehalt égési sérüléseibe.

A bűntény közép-volgai régió, Mordvinföld központjában, Szaranszkban történt. A 18 és a 20 éves támadók észrevettek egy koldust, aki az egyik üzlet előtt kéregetett. Az ügyészség szerint a két fiatalember szórakozni akart. Egyikük kocsijából egy kannába leszívtak benzint, amivel leöntötték a férfit, majd meggyújtották a szerencsétlen embert. De nem működött a videójuk, ezért autóba vágták magukat, és távoztak. Néhány fiatal volt a közelben, és ők oltották el a lángokat ruhákkal, takarókkal, majd riasztották a mentőket. A két gyanúsítottat március 16-án, tehát a bűntény másnapján elfogták. Mivel áldozatuk a március 24-ére virradó hajnalon meghalt, a vádat emberölésre változtatta az ügyészség. (FH)