Biztosan nem elektromos tűz miatt lobbant lángra kedd hajnalban Tatárszentgyörgyön egy lakóház, s az is biztos, hogy valamilyen égésgyorsítót használtak - mondta az MTI-nek Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. Az igazgató szerint az égésgyorsító szénhidrogén származékot az egyik szoba padlószőnyegén találták meg a dabasi helyszínelők. Az anyag vizsgálata folyamatban van, ám a végleges eredményre akár 2-3 napot is várni kell. Megkezdődtek a tanúkihallgatások is - tette hozzá Papp Péter, aki elmondta: a tatárszentgyörgyi roma kisebbségi önkormányzat egyik szószólója, Horváth Lídia a kigyulladt ház tulajdonosa. Épp polgárőri járőrszolgálatot látott el, amikor lángra lobbant az otthona. Az ügyben a dabasi rendőrök vizsgálódnak - közölte a bűnügyi igazgató.

Horváth Lídia az MTI-nek elmondta: éjjel fél 3 körül észlelték a tüzet, a tulajdonában lévő családi házban nem tartózkodott senki, ugyanis egyedül él, ő pedig járőrszolgálatban volt az éjszaka. A tatárszentgyörgyi cigány kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese azt mondta: azért volt járőrszolgálatban a település roma lakosaival, mert a február végi tragédiát követően megszervezték a roma polgárőrséget. Megjegyezte, a kettős gyilkosság óta félelemben élnek a cigányok nemcsak a helyi roma telepen, hanem a faluban is. Horváth Lídia az MTI-nek azt mondta, a lakás két helyisége a bútorzattal együtt teljesen kiégett. A dabasi tűzoltóság annyit közölt: egységeik a helyszínen vannak, ahol a tűz okának megállapításában részt vesz a Pannon Kutyás Mentőszolgálat is. Az MTI úgy tudja, a ház közelében találtak gyúlékony anyagot. Ezt sem a rendőrség, sem a tűzoltóság nem erősítette meg.