Halott testvére mellett élt hetekig két nővér Kapuváron. Az idős férfi halálát a háziorvos fedezte fel hétfőn, miután az egyik szomszédnak feltűnt, hogy már jó ideje nem látta a bácsit. Az ügyben a rendőrség is vizsgálódott, de nem történt bűncselekmény.

Kapuváron, a gartai városrészben élt együtt három testvér egy családi házban. Mindhárman elmúltak már 70 évesek. Az egyik szemben lakó szomszédnak tűnt fel, hogy az idős férfit már hetek óta nem látta, ezért szólt a háziorvosnak, aki kiment a családhoz. A 78 éves férfit az ágy mellett találta meg holtan. Az orvos véleménye szerint a bácsi már hetek óta halott volt, nővérei pedig úgy élték tovább mindennapjaikat, mintha testvérük még élne. A házban a rendőrség helyszíni szemlét tartott, de nem találtak bűncselekményre utaló nyomot, ezért közigazgatási eljárásban vizsgálják az ügyet - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr Főkapitányság sajtóügyeletese.