Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki pénteken délután azt állította, hogy bomba fog robbanni a Nyugati pályaudvaron. Emiatt a területet le is zárták egy időre. A férfi kihallgatása jelenleg is tart. A rendőrség segélyhívó számára pénteken délután egy óra körül futott be egy hívás: az ismeretlen azt közölte, hogy a Nyugati pályaudvaron bomba fog robbanni. A rendőrök ezért lezárták a pályaudvart és tűzszerészek érkeztek a helyszínre a területet átvizsgálni. Délután három óra előtt már végeztek is: sem robbanószert, sem pedig robbanószerkezetet nem találtak.

A rendőröknek közben sikerült beazonosítaniuk a telefonálót, akit veresegyházi otthonában elfogtak. Mint kiderült, a 31 éves férfi ellen korábban már csalás miatt elfogatóparancsot adtak ki. A férfit őrizetbe vették és közveszéllyel fenyegetés miatt megindították ellene az eljárást - olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében. A fenyegető kihallgatása jelenleg is tart.<FH>