Bombafenyegetést kapott szerdán reggel a Déli pályaudvar is Budapesten. Reggel háromnegyed hat előtt néhány perccel előbb a Keleti pályaudvart fenyegették meg bombával. A felvétel meghallgatásakor kiderült, hogy az ismeretlen a Déliben is bombariadót csinált - adta hírül a Független Hírügynökség. Egyelőre egyik pályaudvar sem indít és nem is fogad vonatokat. A Keleti pályaudvart reggel hét óra után hét perccel lezárták, a vizsgálat még tart, a pályaudvar sem fogadni, sem indítani nem tud vonatokat. Az elővárosi vonatok a hatvani vonalról Kőbánya-felsőig az újszászi vonalról Rákosig közlekednek és indulnak.

A fenyegető hívás a Mávinform számán jelentkezett és a hívás visszahallgatásakor derült ki, hogy a Déli pályaudvart is megfenyegette. A Délit nyolc óra után 8 perccel zárta le a rendőrség, így most az a pályaudvar sem működik - tájékoztatta közleményében a Független Hírügynökséget Both Ferenc, a Mávinform ügyeletese. A vonatok csak a Kelenföldi pályaudvarig tudnak közlekedni és onnan indulni. A vizsgálat előre láthatóan itt is körülbelül másfél 2 órát vesz igénybe.