Agatha Christie-től merített Irán első női sorozatgyilkosa

2009.05.24. 15:27

Agatha Christie brit krimiírótól ellesett módszerekkel gyilkolt meg legalább hat idős asszonyt az a 32 éves nő, akit Irán első női sorozatgyilkosának tartanak - írta vasárnap a BBC brit közszolgálati adó internetes oldalán.

A Teherántól 150 kilométerre található Kazvin város ügyészsége azt közölte: a korábbi hírekben csak Mahin néven azonosított nő bevallotta, hogy ő követte el a részletesen kitervelt gyilkosságokat. A kétgyermekes anya a rendőrségnek elmondta, Agatha Christie bűnügyi regényeiből vette az ötleteket, hogy hogyan tudja eltüntetni a rá utaló nyomokat - jelentette a BBC.

Mahin 50-70 év közötti nőkre vadászott mecsetek közelében, felajánlotta áldozatainak, hogy elviszi őket autóján, majd gyümölcslébe kevert altatót adott nekik és megfojtotta őket. Ezután kirabolta áldozatait, majd a holttesteket elhagyatott helyekre dobta.

A nő a BBC híre szerint azt mondta a rendőrségnek: azért követte el a gyilkosságokat, hogy ki tudja fizetni ötmillió forintnak megfelelő összegű tartozásait. A város rendőrfőkapitánya a nő letartóztatását követően azonban azt közölte, hogy a pszichológus szakértők véleménye szerint a gyilkosságok a szüleivel való rossz kapcsolatára vezethetőek vissza. Mahin "gyűlölte az anyját", és "bosszúból" olyan nőket támadott meg, akik rá emlékeztették - közölte a rendőrség.

Az erős felépítésű egykori atlétanőt azután fogták el, hogy legutolsó célpontja, egy 60 éves nő május 11-én sikeresen el tudott menekülni az autóból, és fontos információkat tudott mondani a rendőrségnek. Gyilkosságért halálbüntetés jár Iránban. (FH)