Húszcentis késsel ment be a nagyecsedi rendőrség épületébe egy a férfi kedden délután. Azt a rendőrt kereste, aki másfél évvel ezelőtt ittas vezetés miatt elvette a jogosítványát. Az épületben három rendőr, két bűnügyben beidézett ember és két polgári alkalmazott volt, amikor a támadó a folyosón randalírozni kezdett - közölte szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az egyik irodában dolgozó nyomozónak egy kihallgatott gyanúsított szólt. A rendőrök a folyosóra rohantak, és a civileket az irodákba küldték. Az egyik zászlós csőre töltött szolgálati pisztolyával háromszor szólította fel a közeledő férfit, mire engedelmeskedett. Végül elvették a kését, és megbilincselték.

A 37 éves helyi férfit először orvoshoz vitték, mert azt hitték, nyugtatókat is bevett. A támadót végül a Nyíregyházi Nyomozó Ügyészségre szállították, ahol eljárást indítottak ellene. A parancsnoki kivizsgálás szerint jogszerűen és szakszerűen jártak el a rendőrök, senki sem sérült meg. <FH>