Feltehetően egy ismert, 44 éves zenei menedzser, Gallasz József volt az egyik magyar utasa az Air France járatának, amely az Atlanti-óceán felett tűnt el hétfőn. Az A38-as hajó honlapján hosszú megemlékezés olvasható a magyar férfiről, aki a nyolcvanas években a Kispál és a Borz együttes menedzsere is volt. A honlap szerint a férfi számtalan más zenekar életében is menedzserként, segítőként, plakátozások szervezőjeként, nyomdászként részt vett. A weblap szerint ő volt az élettársa annak a magyar nőnek, aki szintén rajta volt az Air France gépén, és akiről kedd reggel a HírTV azt közölte, hogy a Nemzetközi Pető Intézetben dolgozott. A két felnőtt mellett két magyar gyermek is utazott a gépen, az egyik valószínűleg a Pető Intézetben dolgozó asszony gyermeke, a másik egy 11 éves komlói kisfiú, aki már többször volt kint Brazíliában családja egyik barátjával. (FH-Velvet)