Magyar autócsempészt fogtak az ukrán vámosok
Többek között Magyarország területén eltulajdonított kocsikat szállított Ukrajnába az a magyar állampolgár, akit a Záhony-Csap magyar-ukrán közúti határátkelő ukrajnai oldalán vettek őrizetbe a napokban - jelentette a nyugat-ukrajnai ZIK hírügynökség. Az ukrán vámszolgálat illetékesei szerint a férfi egy nemzetközi csempészbanda tagja.
A magyar állampolgár egy Volvóval bukott le, amellyel a csapi határátkelő zöld folyosóján jelentkezett belépésre. A kocsi papírjai hamisnak bizonyultak. A további vizsgálat során kiderült, hogy a férfi az elmúlt hónapokban már hat ízben utazott Ukrajnába különböző személygépkocsikkal, amelyeket a vámpapírok szerint ideiglenes jelleggel vitt be az országba. Ezek a járművek azonban azóta sem hagyták el Ukrajna területét.
Az is kiderült, hogy a szóban forgó kocsik közül hármat lopás miatt köröznek Magyarországon. Az általa Ukrajnába csempészett járművek összértékét a vámhivatal szakértői 962 ezer hrivnyára (27,5 millió forintra) becsülik.
Az ukrán vámszolgálat nyomozást indított az ügyben, mivel azt gyanítják, hogy a magyar állampolgárságú férfi több - eddig ismeretlen - tettestársával szervezett keretek között csempészte be az országba a szóban forgó személygépkocsikat.<FH>
- Budapest, XIV. kerület Fischer István utca 119-121.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, IX. kerület Mester utca 85.
- Alapterület 94 m2 Szobák 4+1 db Vételár 82,49 M Ft